Így látom Én a világot

Napok és évek

Egy kapcsolat margójára (3)

Esküvő és keserű könnyek

2017. augusztus 01. - Takoma69

Esküvő, érettség és nászút. Egy kicsit sűrű évünk volt. A balatoni nyaralás szép volt, igazi retró hangulatú szállodában az ezüstparton, ahol megállt az idő valamikor Ötvös Csöpi idejében de az időjárás legalább kegyes volt hozzánk, az új kocsi is bevált így lett minden szép kerekké!

Tudtuk, életünk meghatározó éve közelít. Tanultunk ezerrel készülve az érettségimre és szerveztük az esküvőt. Sok szervezés és mind mi végeztük. Abban hamar megegyeztünk, hol legyen a helyszín. Ilyenkor természetesen bújjuk az esküvői magazinokat és a hasonló szaksajtót. Itt találtunk rá a Benczúr Hotelre, fotósra, lufisra, esküvői ruhákra. Minden ment gördülékenyen, még esküvői autót is kaptunk az akkori főnökétől ingyen. Egy valamivel gyűlt meg a bajunk, a meghívókkal. Rengeteget megnéztünk mire a nekünk tetszőt sikerült megtalálni. Őszintén, nekem már a vége felé mindegy lett volna, de nem adtam fel.

cake-2082942_1280.jpg

A gyűrűket elég hamar megvettük, nem gondoltam volna, hogy olyan gyorsan meglesz. Eljött az idő, hogy keretet adjunk a lánykérésnek, amit egy kicsit színpadiasnak véltem, miszerint a szüleimnek kell megkérni a részemre a kezét, mondván náluk ez a szokás. Nem akartam gondot, így belementünk a játékba és kinyalva a szüleimmel leutaztunk. Minden szép, mosoly vidámság meg ami még lehet és egy baki. Szegény apunak annyira ismeretlen volt az ilyen helyzet, hogy a leánykérés megfogalmazásába egy kis hiba becsúszott. Véletlenül a kedvesem húga nevét mondta. Döbbent csend, mindenki csak lesett és látni lehetett az értetlenséget, a húga barátjának a feje meg elkezdett vörösödni. Szerintem ott és akkor Én is éveket öregedtem azalatt a pár másodperc alatt. Azt hogy hogy vágta ki magát na arra pontosan nem emlékszem, de kisvártatva már nevetett mindenki az egészen. Eleinte kínosan, utána már önfeledten. Innen már összefolynak az emlékek de az még meg van, hogy együtt jöttünk haza a kis három ajtós Suzukiban négyen szorongva és érezve a fenekünk alatt az úthibákon felülő futóművet.

Ekkor már elmúlt az Ősz és nyakunkon volt a tél, rohant az idő a kitűzött dátumig. Na igen, a dátum. Május hat volt a cél nap, még tavasz van de nincs túl meleg. Na nem így lett, sikerült dög meleget prezentálnia.

Apránként összeállt minden, megérkeztek a meghívók is. Elkezdtük hát széthordani, mindenkinek személyesen. Olyan emberekkel találkoztam akikkel azóta sem, de hát valamilyen szinten rokonok voltak, vagy ismerősök, vagy éppen elkötelezettek. Az én családom nem egy túlzottan összetartó és népes família így sok helyre nem kellett menni. Még a számító gépem is eladtam, hogy pénzhez jussunk, igaz csak egy C64-es volt az összes kütyüjével együtt, de akkor jól jött az a tíz ezer forint is.

Unokatesómékhoz vittük a meghívót éppen, ahová már előre szóltunk, miért is megyünk. Igaz ezt tettük mindenkivel. Nagyon kedvesen fogadtak mint mindig, beszélgettünk és eljött a meghívó átadása. Kinyitotta, elolvasta és kikerekedett a szeme, ugyanis az ominózus dátum volt a nagymamám halálának első évfordulója. Ne ezt mi nem tudtuk. Víz kiver, arc elsápad és mintha a levegő is elfogyott volna a környékről. Hebegés habogás mert hát zavarban voltunk ezerrel. Ica néni törte meg a nyomasztó csendet ami következett és azt mondta, a mama is ezt szeretné higgyétek el és ez így lesz a legjobb. Persze nem biztos, hogy szó szerint, de a lényeg ez volt. Ez megnyugtatott és szeretett nagymamámra gondolva, valahol igaza is volt.

Kifelé haladtunk a télből, elkezdődtek a ruha próbák amiből, már mint a menyasszonyiból nem láttam semmit, valami babona miatt. A megvétel esélytelen volt a költségek miatt, így csak a bérlésről lehetett szó. Képen láttam milyet szeretne és nagyon tetszett. Az én ruhám – ami a mai napig meg van – apunak köszönhetően meg lett véve a cipővel együtt, ami még mindig jó rám és még az állapota is kitűnő. Alkalmanként még fel is szoktam venni. Megkérdezheted kedves olvasó, miért is tartottam meg a ruhát, aminek egyes elemei ma már fel sem jönnek rám, arra az a válaszom, hogy ennyi emlékem maradt abból a napból, meg pár fénykép és apu által készített videó.

Eljött a nagy nap. Reggel a fodrásznál kezdtünk egy pár órás frizura készítéssel, innen apuékhoz mentünk. Itt vártak már ránk a ruhák és elkezdődött az öltözködés. Én hamar elkészültem, mert hát férfinak lenni azért is jó mert gyorsan felöltözünk. :) Üres időnket apuval beszélgetéssel ütöttük el és szóba kerültek a költségek is. Apu megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Azt a felvetésem, miszerint mi lesz ha nem tartják be az ígéretük és nem állják a részüket az anyósomék, azzal zárta le, hogy azt nem merik megtenni. Anyu a drága anyu, aki mindig a megfelelő időben tudott egy megjegyzést odaszúrni, ebben a pillanatban jelent meg és tett egy elgondolkodtató, kijózanító észrevételt. „Meg fogják tenni!” Erre mind a ketten felkaptuk a fejünk és hangot adtunk annak, bízunk az ígéretben. Ekkor megfejelte még „Ezek képesek rá!” mondatával. Pár perccel később, apu még több pénzt tett el! Mert hát a kisördög felütötte a fejét ezen a szép napon is.

1995_lincoln_town-car_sedan_executive_fq_oem_1_500.jpg

Innen indultunk egy nagy amerikai luxus autóval fotózásra a természetbe palotára, majd műterembe zuglóba. Nagyon szép képek készültek rólunk, amiket váláskor mind elvitt, így nála van a valaha készült legjobb kép rólam. Innen a III. kerületi Polgármesteri Hivatalba mentünk, itt volt az un. Polgári esküvő. Templomi nem volt, pedig kacérkodtunk vele, de elég sok ellenérzésünk volt a vallással szemben, ezért nem is lett és nem is hiányzott. Más később ennek hangot adott, miért is nem volt egyházi felhajtás.

Meglepően sokan voltak, szinte tele volt a terem. Eljöttek a kollégák mindkét oldalról, kedvesem édesapja is és a nagymamája. Őket nagyon kellett győzködni, mert eleinte nem akartak eljönni, nem akartak gondot, kellemetlenséget okozni. Kevesem elvált szülők gyermeke, az anyja és annak új férje nevelte. Ide született a két húga, így ha jól tudom féltestvérek. Az elvált szülök elég elmérgesedett kapcsolatot hagytak maguk mögött, a viszonyuk ezután sem volt enyhén szólva sem felhőtlen. De ez egy másik történet, aminek a pontos részletei számomra ismeretlenek. Akiktől tudok információkat, nem biztos hogy valóságot mondták el. Amíg Én ismertem az apukáját, azalatt egy normális kedves embert ismertem meg. Mindegy, itt voltak és ez volt a lényeg. Az ezt követő vacsorára és bulira már tényleg nem akartak eljönni, így a ceremónia után el is búcsúztunk.

Az esküvői vacsora olyan volt mint egy mese. Egy két kellemetlen intermezzótól eltekintve gördülékenyen ment. Egyszerre két esküvő volt a szállóban. A miénk a kis teremben, a másik ebből adódóan a nagy teremben. Az első kellemetlenség az volt, amikor egyes vendégeink alkohol iránti igényét kellett normális mederbe terelni, mivel azt gondolták, bármit lehet rendelni majd kifizeti valaki. Ne érts félre, volt mindenféle pia, még a mennyiségre sem lehetett panasz. A luxus italokat ezek után, hogy szóltunk, mindenki saját zsebre rendelhette, megtiltva nem volt. Persze ezek után már nem rendeltek. A második a kiszolgálás körül adódott. Egész egyszerűen elfeledkeztek rólunk. A másik esküvővel voltak elfoglalva így valami miatt ránk nem maradt emberük. Szóltunk, de sem nekünk sem pedig a vezetésnek sem volt ez kellemes. Bocsánat kérésük után már nem volt semmi gond, ment minden ahogy kellett.

Jó volt a hely, szép volt a dekoráció, a zenekar is kitett magáért, a kaja is finom volt, a torta meg a korona az egészre. Egyszóval inden szuper ment, de egyszer minden véget ér, az álomból fel kell ébredni. A vendégek elszivárognak, már lassan a zenekarnak sincs kinek zenélni, a táncparkett kiürül. A számlát a vacsi után kellett rendezni. Na igen, ez a része kicsit fura volt a szálloda részéről, mert reggel is el tudtunk volna számolni, hisz nem mentünk el, ott töltöttük az este maradék részét.

Anyunak lett igaza! Ott álltunk a hideg zuhanyban. Amikor kivittük a meghívókat és megkérdezték milyen nászajándékkal tudnának kedveskedni, mi arra kértük őket, amit arra szánnak tegyék be egy borítékba. Voltak terveink amiket ezzel az összeggel meg szerettünk volna valósítani. Ez volt a terv, de ezeket keresztül húzták, mert a nászajándékokból kellett összerakni a hiányzó összeget ami nem volt kevés. Apu ezt nem tudta, mert nem akartam, hogy megtudja, legalábbis nem ott és akkor. Persze látott mindent és hát mondjuk úgy, rendkívül okos ember. Levonta a következtetéseket. Kaptunk ígéretet persze ezek után nem egyszer, nem kétszer és nyugtattak, minden rendbe lesz. Nem lett.

Hulla fáradtan mentünk fel a szobánkba, amit a szálloda biztosított grátisz egy estére, ahol leroskadtunk és megnéztük mennyi maradt. Keserű pirula volt, amit le kellett nyelni és amit az akkor már feleségem meg is siratott. Pár terv kútba esett. Ő még hitt benne, vissza fogja kapni, de Én nem és ilyenkor utálom ha igazam van. Ekkorra már kiismertem őket. Bele illett sajnos képbe. Szomorúan zárult az esténk. Ő pityergett Én vigasztaltam. Nászéjszaka nem ezért nem volt, hanem mert ki voltunk dögölve, de hallomásból tudom, ez szinte mindenkinél így van.

Másnap reggel fáradtan, elgyötörve keltünk, a könnyek már felszáradtak és nem is akartunk arra gondolni, beszélni róla volt elég dolgunk még aznapra. Összeszedtük a cuccainkat, apu is jött kocsival segíteni. Haza mentünk a már ismerős kis garzon négy fala közé. Pár órával később, aputól másfél éve 1, azaz egy forintért vásárolt kocsinkat is eladtuk. Ez így volt betervezve, hiszen újat szerettünk volna venni. Még nem vetettük el ennek a lehetőségét, de ehhez nagyon át kellett variálni a terveinket az ismert okok miatt. A szüleitől még nászajándékot sem kapott, csak egy mondatot pár hónappal később: Kitaníttatunk, diplomákat adtunk a kezedbe, keretezd be, tedd ki a falra, ez a mi ajándékunk.

Folyt. Köv.

Következő bejegyzés: Az első évek

 

A bejegyzés trackback címe:

https://takoma69.blog.hu/api/trackback/id/tr3112682095