Közeledett az esküvő! Nem volt klasszikus leánykérés, ezt fájlalom és már bánom. Egyszerűen elhatároztuk, közösen szeretnénk élni, családot alapítani. Gyerekről még nem gondolkodtunk, hiszen garzonban laktunk, ami ebből a szempontból nem a legideálisabb megoldás ezt beláttam. Zárójelben jegyzem meg, nekem ez nem jelentett volna gondot!

Szüleink támogattak minket, legalábbis egyesek igen, mások meg csak látszólag. Mindig is kicsit furcsa volt a kapcsolatom, kapcsolatunk a szülőkkel. Megismerkedésünk hajnalán és később is Én pozitívan közeledtem kedvesem családjához. Nem voltak fenntartásaim, igazából elfogadó voltam. Őket nem mi választjuk, kapjuk csomagban, ez van ezzel kell élni tovább. A távolság igazán jótékonyan hat ilyenkor az ember lelki világára.

Nem kis család volt, összesen öt főből állt. Három lány és szülők. Ja meg a nagyi, aki ott lakott pár háznyira és az igazi apukája, aki szintén nem messze lakott onnan. Utóbbi sajnos már nem lehet közöttünk. Eleinte teljesen normális kapcsolatom volt velük, persze megfelelő kioktatás után, miszerint kivel hogyan kell szót érteni. A kisebbik húgával a mai napig megértjük egymást ha beszélünk, de Ő a párommal együtt valahogy ki is lógott a családból. Mondjuk úgy, nem ők voltak a kedvencek. Az a középső volt, vagy tán még van is a mai napig.

Ezekben a korai időkben, amikor még egyetemre járt a párom, kéthetente ment haza busszal a hétvégére. Ilyenkor visszaérve sokszor - és ez nem túlzás - sírva szált le a BVSC-nél, amikor vasárnap este vissza jött. Volt hogy percekig csak vigasztaltam, mire haza tudtunk indulni. Ilyen látogatások után aztán jött a panasz áradat, kiöntötte a fájdalmát amit meghallgattam és szembesültem anyósomék valódi énjével. Arra magamtól is rá jöttem, nem engem szántak volna a lányuknak. Ezt a szemembe sosem, a hátam mögött viszont annál többször hangoztatták. Ez nem üldözési mánia, ez tény! Nem esett jól, hiszen okot nem adtam rá, sőt segítséggel de megtaláltam a hangnemet is a kapcsolat tartáshoz. Látszólag minden rendben volt, mosoly vidámság. Kellet egy kis idő míg kiismertem őket. Én személy szerint nem szeretem a kétszínűséget, a megjátszást, mosoly az arcodba kés a hátadba embereket. Ezzel nagyon egyetértettünk a párommal és úgy alakítottuk az életünk, hogy a tanulmányai végeztével ritkítottuk a leutazásokat.

Nálam az tette be a kaput, amikor meg kértek, segítsek kitapétázni a lakást. Örömmel vettem a felkérést, habár nagy tapasztalatom ebben nem volt, de a bátorságom annál nagyobb. Leérkezéskor az első kérdés, mit főztök? Nem nagyon értettem, de már hozzá szoktam, ha megyünk a lányok csicskáztatása megy. Főznek, mosnak, takarítanak. Ebből állt a hazalátogatás! Nem csoda ha utáltak hazajárni!

Sebaj, tapétázzunk! Na itt volt egy kis gond! A lányokon kívül nem segített senki, sőt volt hogy egyedül gályáztam. A lányok közben főztek, mostak, vasaltak, volt dolguk elég és persze nem a saját ruhájukat. Este már jól eső fáradtsággal aludtunk, készülve a másnapra. Vasárnap szép napos idő volt, emlékszem kurva meleg is volt, de rendületlenül folytattuk a munkát. Izzadva tologattuk a bútorokat és természetesen a szülők segítsége nélkül nyaltuk a papírt a falra.

Délután kettő felé egyszer csak közölték, Ők elmennek Szalókra strandolni. Azzal beszálltak a kocsiba és elmentek. Itt hagyok egy kis időt megemészteni a történteket!

Ott maradtam a lányokkal, hogy csináljuk meg!

Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy ezek után csak vendégségbe jövök és azt sem gyakran. Ebben egyet értettünk, és a párom támogatott is benne, hiszen neki is elege lett és már volt is az egészből. A szobát amin dolgoztam becsületből megcsináltam, de utána haza mentünk és valóban sokkal ritkábban mentünk le.

Később még az esküvő után jött a feketeleves, de azt majd az esküvő résznél tárom fel.

Még tartozom az Én szüleimmel való kapcsolatunkkal, ami kicsit egyszerűbb és áskálódásoktól mentes. Ez nem elfogultság, ezek tények. Persze mint mindenben ebben sem semmi fekete meg fehér! A tények! Elfogadták, hogy Őt választottam páromul és onnantól kezdve minket párként kezeltek! Támogattak bennünket, anyagilag is segítettek, nem is kicsit és ez nem nekem szólt, hanem kettőnknek! Segítettek megírni párom diploma munkáját, amikor nem volt pénzünk elvittek vásárolni, tulajdonképpen kinyalták a seggünket. Ez így volt egészen a válásunkig, de a nagy kérdés a mai napig fel fel merül, hogy miért kellet ezt a kis családot szétbaszni? Miért, miért, miért? Persze a válasz egy részét tudjuk, csak nem értjük azt sem. Váláskor természetesen mellém álltak, támogattak, igazi kis csapatot alkottunk ügyvédemmel egyetemben.

Folyt. Köv.

Következő bejegyzés: Esküvő és keserű könnyek