Így látom Én a világot

Napok és évek

Napok és évek

Egy kapcsolat margójára (4)

Az első évek

2017. augusztus 10. - Takoma69

Hűvös borongós idő volt, mivel március havában jártunk 2004-ben. Épp munkából értem haza, mikor szólt a párom, megjöttek a fájások, így lassan indulhatunk a kórházba. Kapkodás a részemről, de szép lassan mégicsak bevágtuk magunkat a kocsiba és egy rövid autózás után már a kórházban is voltunk. Dokink nem, volt épp nyaralt, így egy helyettesítő foglakozott velünk, elég flegmán. Csak miattunk jött be és ezt éreztette is lépten-nyomon. Mi ezzel nem nagyon törődtünk, mert csoda készült kibújni eddigi biztonságából.

Az hogy ide elérkezzünk nem volt egyszerű. Friss házasokként készültünk a nászútra. Hamar eldöntöttük, hogy megvesszük az új kocsinkat mégis. A kiválasztott álomautó egy Suzuki Swift 1.0GL volt. Alap változat, semmi extra még rádió sem volt benne azt unokatesómtól vettem meg használtan. A lényeg, működött. Egy minőségi váltás volt a Škoda után. Ég és föld. Mindig indult, meleg is volt télen, igaz nyáron is de nagyon. Na ezzel az autóval mentünk a Balatonra nyaralni. Szép idő, sok pancsolás, kirándulások. Hamar eltelt a szabi, ekkorra már le is érettségiztem és kezdődtek a szürke hétköznapok.

Az esküvői pénzt és nászajándékot a sok ígéret ellenére sem kaptuk meg. Kezdett mindkettőnknek elege lenni az egészből. Köztünk nem, de párom és a családja között volt veszekedés emiatt, de semmi nem történt. Apuék is megelégelték, holott nekik semmilyen kapcsolatuk nem volt anyósomékkal és írtak nekik egy levelet. Ebben kifejtette, hogy jó lenne ha gyerekek felé rendeznék az elmaradást, mert ezt tőlünk vették el és a közös életünk elkezdéséhez jól jött volna. Meg is lett az eredménye, de nem az amire normális esetben számítani lehetetne. Kitiltottak az otthonukból! Engem ezen sorok íróját. Párom mehetett ha akart. Nem nagyon akart, így az évi kötelezőket megtette, de többet nem ebből is érezhető hogyan vélekedett róluk. Azért haragudott apámra amiért ezt tette, mert szegény naiv még hitt benne, megkapja amit eddig és azóta sem kapott meg. Itt tenném hozzá, a húga esküvőjén a vőlegény családja már eleve úgy kalkulált a mi példánkból tanulva, hogy csak magukra számíthatnak. Így is lett, anyósomék a jelenlétükön kívül semmit nem tettek hozzá. Ennek köszönhetően nem ülhettek az öröm szülők padjába. Szépen büntiben, a többiek között a tömegben foglalhattak helyet. Ja még nászajándékot sem adtak. Jó ez ismerve őket nem is volt elvárás. Ebben a családban úgy látszik ez hagyomány! Eszembe jutott, mégiscsak volt valami, egy nyakláncot kapott, így ez nem volt teljesen korrekt. Azt viszont a nyakából vette le, úgy hallottam. Hát erről ennyit.

Magam részéről megmondom őszintén, ekkor már örültem a kitiltásnak. Nem kell bájologni, olyan helyre menni ahol megteremtették a légkört ahhoz hogy utáljam őket. Azzal tisztában voltam, ez kölcsönös. Ebben az időben kerültem közelebbi kapcsolatba az apukájával és nagymamájával akiket a szüleimmel együtt nagyon megkedveltünk. Ez is szúrta a szemüket és ennek hangot is adtak, na persze nem nekem, ahhoz gyávák voltak, hanem kedvesemet csesztették ezzel is. Akkor is csodás másfél év volt. Párom busszal haza utazott, én meg lementem és haza hoztam. Ilyenkor tettem látogatást apukájánál és hallgattam haza felé a panaszkodást.

Akár mennyire is agyalok, nem jut eszembe mi is volt a következő évben, valószínűleg nem voltak nagy történések. Egy valami jött elő, hogy megint a Balatonnál voltunk nyaralni. Ekkor már az új sátrunkkal az aranypart végében. Baromi jó volt, hogy kiléptünk a sátorból és csak kisétáltunk a partra, a víz csobbanását pedig esténként lehetett hallani. Volt gumimatracunk, asztalunk, camping gázfőzőnk, székünk és boldogok voltunk. Csináltunk lecsót, tejberizs, aranygaluskát és élveztünk minden pillanatot. Ekkor is sokat kirándultunk és éppen Pécsett voltunk, amikor csengett a telefonom. Nem szokott, így meg is lepett, de láttam, hogy kedvenc uncsitesóm hív. Felvettem és megdöbbentem, mert az őszinte részvétét nyilvánította ki. Azt hittem ez vicc, de nem az volt. Meghalt a másik nagymamám és nem tudhatta, hogy van nálunk egy megállapodás, rossz hírekkel nem csesszük szét a másik nyaralását. Pár pillanat múlva, túl a meglepetésen már nyugodtabb hangon megbeszéltük a dolgokat. A nagyi halála nem rázott meg nagyon, mert egyáltalán nem kedveltük egymást. Olyan természete volt, hogy nem lehetett szeretni. Ember nem volt aki ki tudott volna jönni vele, a gyerekeit is ideértve. Szomorú ezt leírni, de így volt. Ez az esemény tehát nem zökkentett ki a nyaralásból.

Még volt valami, ami elég fura volt. Épp lementem a páromért, amikor véletlenül (?) találkoztam anyósomékkal. Én nem mentem oda, csak intettem, de látszott nagy megbeszélés zajlik. Száz szónak is egy a vége, megkértek, vegyem fel kamerával a házassági évfordulójukra tartott kis összejövetelt, kajálást. Elvártam volna egy bocsánat kérést, de erre hiába is vártam volna. Belementem. Ezek után is ritkán mentünk, de innentől már kettesben látogattuk őket.

Jött a temetés, a hagyatéki eljárás ami csak az ingóságokra volt érvényes. A lakást apunak sikerült a nevemre íratni még évekkel ezelőtt egy szerencsés fordulatnak köszönhetően. Történt ugyanis, hogy akkoriban fillérekért a bentlakók megvehették a lakásukat az önkormányzattól maguknak, vagy egy családtagjuknak. Ezt úgy általában tudtuk, de azt nem, miszerint a nagyinak is felajánlották de volt egy határidő, ameddig ezt megteheti. Csak mi nem tudtuk, a fia tisztában volt vele és meg is próbálta megszerezni, de a nagyit ismerve ez halott ügy volt. A fejében volt egy álom, hogy majd egy jóra való családra ráhagyja. Szegénynek nem jutott el az agyáig, önkormányzati lakást nem lehet örökölni. Valamilyen alkalomból a fiának felesége, vagy élettársa ezt már nem tudom, felhívta anyut. Beszélgettek, szó szót követett és véletlenül elkottyantotta , mi a helyzet mama lakásával. Innentől felpörögtek az események és viharsebesen apám meggyőzte a mamát, amit máig nem tudok, hogyan tehette, irassa rám a lakást. Elintézte a papírokat, kifizette az árát, mindent végigvitt. Nagy meló volt, nekem csak alá kellett írnom egy papírt, amit igazából nem mutatott meg, így csak utólag tudtam meg miről is volt szó. A lényeg, egy héttel a határidő előtt a lakás az enyém lett. Keresztapám iszonyúan haragudott a feleségére, ránk meg mindenkire, a világra.

A hagyatéki mizéria elég sokáig eltartott, mér késő ősz volt! A lakás nyóckerbe volt, ahová nem akartunk költözni, az ki volt zárva. Az állapota meg a lelakottság határán egyensúlyozott. Ha a szomszéd fingott, a falon meglebbent a tapéta. Iszonyú szar hely volt és ezekben a lakásokban ami napig emberek laknak. A könyveket antikváriumnak, a tévét a barátnőjének, a vitrint a kollégámnak passzoltuk el. A maradékhoz lomtalanítót hívtam, mivel a berendezési tárgyak használhatatlanok voltak. Kitakarítottunk és meghirdettük. Ekkor tájt ennek apropóján már terveztük, hogy elköltözünk egy nagyobb lakásba. Ehhez az anyagi alapot ebből az eladásból gondoltuk megteremteni. Az eladás nem ment az egyik napról a másikra. Több min fél évig tartott.

2002 írtunk, a lakást árultuk és készültünk életünk első nagy útjára, külföldi nyaralásra sátorral. Egy körutat terveztünk Ausztriában és Olaszországban. Vettem útikönyveket, átnéztem mit lenne érdemes megnézni. Hetekig terveztem, itinert írtam, campingeket kerestem és találtam. Lassan de biztosan összeállt minden. Gondolom feltűnt, egyes szám első személyben írtam. Nem véletlenül. Nekem volt ilyen téren tapasztalatom, hiszen gyerekként szinte minden nyáron utaztunk, sátraztunk külföldön. Három évente nyugaton, a köztes időben szoci régióban. Páromnak ilyen élményei, tapasztalatai nem voltak. Valahogy úgy éreztem, a tervezés nem is nagyon érdekli, pedig próbáltam bevonni, oda adtam minden anyagot, útikönyvet ha van valami amire kíváncsi, betervezzük, megnézzük. Nem volt. Ez némi könnyebbség is volt, mert így szabadon tervezhettem, alakíthattam az útitervet, de így utólag átgondolva, nem így kellett volna történnie. Vettem kamerát is és egy csodálatos nyaralást éltünk át és olyan helyekre is eljutottunk ahová nem is terveztük.

Visszatérve ismét az eladása volt a terítéken. Vicces volt, hogy anyósom megtudván, hogy van egy lakásom ami eladó, eljöttek a lányával megnézni és egy -bocs a megfogalmazásért- pofátlan árat ajánlottak fel, meg hogy ez mégis csak egy család, így a családban marad és segítsük egymást. Ezt a maszlagot nem vettem be, így természetesen nem mentem bele. Ezt kettesben a párommal is megbeszéltük utána és teljes mértékben egyet értettünk, ez a mi jövőnket kell, hogy megalapozza. Örült amiért nem mentem bele, de nekem eszem ágában sem volt nekik eladni. Biztos már a tovább adás gondolata járt a fejünkbe és hogy mennyit kaszálhatnának belőle.

Valamikor kora ősszel végül eladtuk a meghirdetett áron. Nagy megkönnyebbülés volt, egyből bankba raktuk, ott biztonságban volt.

Ekkor tájt már lakásokat nézegettünk, terveket a tervező asztalon, jártunk ingatlanosoknál, megnéztünk egy valag lakást. Kicsit elegünk is volt, de rendíthetetlenül kerestünk és kerestünk. Nem tudtuk megérteni ezt az amerikai konyhás nappali őrületet, ami akkor kezdődott és a mai napig is tart. Nekünk két szoba meg külön konyha kellett, így olyan terveket néztünk amik lehetőséget adnak a konyháról leválasztani a nappalit, hogy egy háló-nappali kombót kapjunk. Ha jönne a gyerek, legyen nekünk is saját szobánk.

Rengeteg terv után rátaláltunk a szent Grálra. Egy lakás, amiből ki tudjuk alakítani a saját életterünket és ebben a kivitelező is partner volt. Falakat tologattunk, wc-t raktunk át, leválasztottuk a konyháról a nappalit, kapott ajtót is és így már minden oké lett. 2003 tavasza volt. Az ingatlan közvetítővel megbeszéltünk mindent és mentünk megnézni a falakat, amik akkor még csak épphogy álltak. A kis hölgy ott a ház előtt közölte, hogy egy közalkalmazott elvitte előlünk ami kis fészkünket. Akkoriban meg lehetett venniük 0%-os önrésszel. A pórnépnek ilyen kegy nem járt. Ott a ház előtt jól felhúztuk magunkat, kiosztottuk szegényt aki erről igazából nem tehetett. Ajánlott földszintit a kukatároló felett, de elutasítottuk. Határozottan az értésére adtuk, szerezze vissza azt a lakást amiben megállapodtunk, különben viszlát. Őrült telefonálásba kezdett és csak teltek a percek. Nagyon hosszúak voltak azok a percek és nem ment gyorsan. Mi kezdtünk lemondani róla, de valami csoda folytán elintézte, visszakapjuk azt a lakást amiben már egyszer megállapodtunk. Ott megmondtuk, intézze el a papírokat amilyen hamar lehet és pár nap múlva le is raktuk a foglalót. Volt egy lakásunk, meg volt még egy amelyikben laktunk. Na ezt is el kellett adni. A kettőből meg tudtuk már venni a álom otthonunk. Igen ám, de bútorra már nem futotta volna így kölcsönhöz folyamodtunk. Olcsóbb volt lakáskölcsönt felvenni mint a szabad-felhasználású hitel.

A lakás tehát meg volt, árultuk azt amiben éltünk és ekkor még egy csodás hírrel talált meg a párom telefonon. Épp a dokitól jött és most már bizonyos, gyermekünk lesz. Madarat lehetett fogatni velem, olyan boldog voltam. Most már nem hálószobában kellett gondolkodni, hanem gyerekszobában. Na ahhoz sem volt semmink. És itt nyert értelmet a hitel felvétel. Be tudtuk rendezni a gyerekszobát, konyhát is meg tudtuk csinálni, előszobai beépített szekrényt és a nappali-háló kombót is be tudtuk rendezni, így gyermekünknek minden készen fog állni mire megérkezik.

Rengeteget veszekedtünk a kivitelezővel és szembesültünk a magyar építőipar kritikán aluli állapotával. Volt amikor le kellett veretnünk a csempét a fürdőben és a konyhában, elektromos dobozt kellett átrakatni, elszívót levetetni. Az építés vezető nem járt a lakásban, így nem is tudta mi folyik ott. A mai napig vannak hiányosságok, amit apránként javítgatok. Volt hogy előző nap megmondtuk hová rakják fel a törülköző szárítós radiátort és másnapra simán felrakták a másik oldalra a konnektor elé. Természetesen csempe nem volt, így meg kellett rendelni és teltek a hetek. A kiírt határidőre nem lett kész a lakás, igaz eddigre még a hitelt sem intézte el a bank. Ültek rajta hónapokig, hiába jártunk a nyakukra, míg végül kinyögték, nem vehetünk fel szocpolt. Hetente jártam a nyakukra és látszott kezd elegük lenni belőle. Mivel problémás páciensek voltunk, a központ vette át az ügyek intézését és ennek már volt eredménye. Lassan véget ért az év mire sikerült aláírni a szerződést. Hallelúja!! Ahogy lehetett minden kapcsolatot megszakítottam velük.

A lakásunkat elég hamar eladtuk azzal a kikötéssel, hogy szeptember ha jól emlékszem huszonötig kiköltözünk. Augusztus vége volt az átadás határ napja, ennyi belefért, gondoltuk. Mint írtam, nem készült el, viszont ki kellett költözni. Ebben segítségünkre sietett apu húga és felajánlotta a lánya megüresedett szobáját, átmenetileg odaköltözhetünk. Sors fintora, anno ott találkoztam először a párommal. Összesen közel négy hónapot töltöttünk el ott. Onnan jártunk munkába, ellenőriztük az építkezést, intéztük a berendezési tárgyak megrendelését és megvételét. Volt egy kellemes feladat is, gyermek holmik vétele, babakocsi beszerzés, pelenkázó asztal és egyéb apróságok megvétele. Iszonyat sokat talpaltunk, mire sikerült mindent megoldanunk. 

Decemberben végül sikerült átvenni a lakást és rögtön el is kezdtük felszerelni lámpákkal, bútorokkal. Megérkezett a konyhabútor, a hitvesi ágy, a beépített előszoba szekrény és kezdett a lakásból otthon lenni. Karácsony után már költöztünk is, a szilvesztert már ott töltöttük. Kellett még karnis, függöny, polcok meg egyéb apróságok, de már ott voltunk ahová nagyon vágytunk.

Márciusig szinte már mindennel megvoltunk, érkezhetett a kis manócska. Jött is, egy kis késéssel.Tíz óra után pár perccel kibújt a nagyvilágba: Nem sírt, csak nyögdécselt, azt viszont üzembiztosan. Végig ott voltam és csak egyszer lettem rosszul. Elkísértem miközben lemosták, katéterezték és bebugyolálták. Amíg a párom rendbe tették, addig az előtérben az ott várakozó nagyszülőknek megmutattam a szemem fényét. Ott feküdt a kis csoda és fogalma sem volt még miken kell keresztül mennie mire tinédzser lesz. Ekkor teljesen mással voltunk elfoglalva és boldogok voltunk. Azt hiszem.

Folyt. köv.

Következő bejegyzés: Úton a vég felé

 

A bejegyzés trackback címe:

https://takoma69.blog.hu/api/trackback/id/tr8512726922
süti beállítások módosítása