Január. Ekkor kezdődött minden. Ja idén januárban. Történt ugyanis, hogy kora este kb 15 perc alatt felépült egy görcs az oldalamban. Bevallom, kicsit beszartam attól, hogy mi lehet, de mivel baloldalon hátul volt derék magasságban, úgy gondoltam nem a fejem fáj, hanem a vesém görcsölhetett be. Na igen de mi a franctól? Ezen nagyon nem volt se időm sem pedig energiám agyalni, ugyanis hol fetrengtem, hol járkáltam és próbáltam – igaz nem sok sikerrel – úrrá lenni a helyzeten. Telefonálni nem volt erőm, így a szomszédhoz kopogtam be, hogy segítsen. Jobban megijedt mint én, aki már kezdte megszokni azt a pokoli fájdalmat ami ezzel együtt jár. Bedobtam két No-Spa-t meg egy Algópirint és vártam a csodát. Megspórolom az agyalást, nem jött a csoda. Ekkor mentőért kezdtem fohászkodni. Segítőm, kicsi pánikhangulatunkban felhívta a 112-t. Bár ne tette volna. Valamilyen barmot fogott ki aki egyszerűen nem értette meg hogy SÜRGŐS!! Jó persze nem neki, Ő nagyjából leszarta azt aki hívja és követi a protokolt. Talán a seggemen a szőrszálak számát is megkérdezhette, de hiába sürgettük közben, hogy küldjön már mentőt. Na igen, ekkor jött a hideg víz. Ő a minek is nevezzem, közölte, mentőt nem tud küldeni, de kapcsolja őket!!! Basszus, akkor mi a francnak ül ott az az idióta??!!

Végre a hosszas adategyeztetés után kapcsolta a mentőket, akiknél a változatosság kedvéért ugyan ezt eljátszottuk, igaz sokkal gördülékenyebben, célirányosan és ami a lényeg, gyorsabban. Kurvára sok értelme van a 112-tes segélyhívónak. Tanácsom, ha mentőt kell hívni, közvetlenül nekik kell telefonálni, így kihagyható az a felesleges kör, amit a központi segélyhívónál kell tölteni és valljuk be, ilyenkor az idő fontosabb mint ez az idióta, embertelen rendszer.

Sajnos nem tudtak kocsit küldeni, mert nem volt szabad, de bíztattak, kb egy óra és oda ér, de ha rosszabbodik az állapotom hívjuk fel őket nyugodtan. Kora este volt, öt óra környéke. Köszi a nagy semmit!!!

Na innen már összefolyik minden. Elvesztettem az idő érzékem, arra még emlékszem, hogy segítőm telefonált még egyszer már közvetlenül a mentőknek, ahol ha mással nem is, tanáccsal ellátták. Sokat nem segített. Nagy nehezen tudtam apámnak is telózni a földön vergődve. A mentőkkel egyszerre ért ide, így hirtelen baromi sokan lettünk a lakásban.

A miután megérkeztek mentősök, le a kalappal, gyorsak és alaposak voltak. Ipari mennyiségű gyógyszert nyomtak belém infúzióval higítva. Volt EKG meg még kitudja mifene és lőn csoda, múlni kezdett a fájdalom, a remegés, már tudtam nyugodtan levegőt is venni.

Nem ragozom tovább, mentővel bevittek az Uzsoki kórház sürgősségi osztályára. Pár perccel később már a vizsgálóban feküdtem. Vér pisi meg miegymás. Ment minden gördülékenyen. Ismételten le a kalappal, de a sajtóban nem ezt olvastam. Bevallom, pozitívan csalódtam. Este tízkor már papírokkal a kezemben, megjárva a gyógyszertárat otthon próbáltam kiheverni a történteket. Az hogy mi történt, nem derült ki.

Másnap szakrendelő! A beteg irányító élet és halál ura! Laza flegmasággal közölte, másfél hónap múlva van időpont és különben sem az én dokim rendel. Ekkor elővettem a kérlelhetetlen hangnememet, amit még fel is turbóztam a felcseszett hangulatommal és a hölgyike arcáról eltűnt a magabiztosság. Innen már én voltam fölényben és másnapra minő csoda mehettem.Ultrahang, röntgen, pisi és vér. Semmi eredmény! Nyoma sincs gondnak. A tanácstalanság járta át a rendelőt a dokit és engem is. Akkor mi a franc volt ez?? Ellátott görcsoldóval meg fájdalom csillapítóval és kb ennyi. Mentem kontrolra is de megint semmi. Így indultam neki a nyárnak. Kicsit el is feledkeztem róla, szerencsére nem volt semmi jele annak, hogy ez visszatérhet. De visszatért. A legváratlanabb helyen, a munkahelyemen. Ez keményebb volt. Ilyen fájdalmat még nem éreztem és nem is akarok. Gyógyszer itt sem segített. Szerencsére itt most kikerültük a protokolt és bevittek kocsival a legközelebbi kórházba, két villamos megállónyira van Kőbányán. Ennek itt később szerepe lesz.

Segítséggel, mert a fájdalomtól konkrétan alig láttam, de betántorogtunk a sürgősségire! Megint csak szuper helyre kerültem és köszönet az ott dolgozóknak. Pillanatok alatt ágyon voltam, infúzió és ismételten ipari mennyiségű gyógyszer hatására jó egy órás vergődés és jajveszékelés után végre enyhülni kezdett a fájdalom. Ez a fájdalom most sokkal nehezebben enyhült.

Alig bírtam lábra állni, gyógyszerektől forgott körülöttem a világ, így egy beteg hordó toligált röntgenre és ultrahangra. Itt eredményt értek el és meg lett a bűnös. Egy kis mocsok kövecske. Igazi profizmussal és emberséggel találkoztam!! Ismételten pozitívan csalódtam. Biztos közre játszik az is, éppen hova kerül az ember. Nekem szerencsém volt. Sajnos mások nem ennyire szerencsések én elhiszem. Hallok, olvasok én is rémtörténeteket és bízom benne, hogy nem fogy el a szerencsém.

Innen felküldtek az osztályra, hogy véleményezzék a leleteket. Na itt problémába ütköztek. Nem az Ő körzetükben lakom. Basszus, ezt tudtam én is. Ja hogy ezt a TB viszont nem fizeti ki nekik, meg miért nem mentem oda ahová tartozom. Valahogy nekem az jött le, hogy ez a legnagyobb gondjuk. Elnézést kértem amiért pár sarokra lettem rosszul. Annyit elértek, hogy Kőbányára nem fogok költözni, nehogy oda tartozzak. Becsületükre legyen mondva, morgolódás után megvizsgáltak ők is és a papírokkal a kezemben már el is húztam onnan. Ne legyen közöm hozzájuk. Itt most nem arról van szó, hogy igazuk van vagy nem. Mert tény, igaz amit mondtak. De!! Mivel nem hobbiból, a velük való kicseszésből voltam ott, így több, egy egész picivel több emberséget elvártam volna.

Mos itt tartunk. Meg van a gondom fő forrása a kis mocsok kövecske.

Mi a tanulság? Ne hívd a 112-t, hanem közvetlenül a mentőt! Ha jó helyre költözöl, korrekt sürgősségi ellátásra számíthatsz. Csak saját tapasztalat! Azzal is tisztában vagyok, az én problémám, még ha igen csak kellemetlen is, eltörpül mások gondjai mellett. Nekik kitartást és jó egészséget kívánok!

Még egyszer köszönet azon két sürgősségi osztály dolgozóinak, akikkel kapcsolatba kerültem, a mentősöknek, szomszédomnak és szüleimnek!